Jó, oké, tényleg, igen, tudom, november óta semmi, rá is adtam a gyújtást a kifogás-generátorra...

kis türelmet...

szóval:

Rózsaszínfelhők-influenza-dolgozatjavítás-nemvolttéma-mégmindigazokafelhők-hoppegytéma-deelfogyottakávé-mégmindigafelhők-namajdmost-fájatorkom-deahhoznemkell-denincskedvem-jönamikulás-jönakarácsony-reszkessetekbetörők-mennybőlazangyal-éneklés-kisjézus-kétünnepközttudodmikor-szilveszter-újév-januárkettő-mostmáraztántényleg-defélévvége-dolgozatok-jegyek-kiskutya(?)-felhők-napsütéstélen-esikazesőtélen-hullahótélen-elolvadtahó-jönafélévvége-jönazértekezlet-jönasokkifogás.

Viszont. Jöttem. Jó lesz. Vagy nem. De ez biztos. Mindenesetre bocsi. Nos:

Amióta iszlámhívő önjelölt HR-esek egy kisebb csoportja előre be nem jelentett létszámleépítést végzett nem éppen szokványos módszerekkel egy francia karikatúralapnál, a Charlie Hebdo-nál, azóta gondolkodom. Nem azon, hogy mi a véleményem, az változatlan. Azon sem, hogy írok-e erről vagy inkább hagyom-e? Mert nehéz úgy írni meggyőződéses, mélyen hívő-vallásos keresztényként, hogy tudom, hogy bárki elolvashatja. Nehéz úgy állást foglalni, hogy adva van számomra egy kifelé nyitott, befelé zárt rendszer, ami nem (feltétlenül) jogosít fel arra, hogy más rendszert vagy a rendszeren kívüliséget minősítsem, mégis valahogy véleményt szeretnék megfogalmazni. Véleményt olyan dolgokról, amikről vallási meggyőződéstől függetlenül mindenkinek van fogalma, saját definíciója, véleménye, hozzáállása.

Véleményt arról, hogy mi a szabadság, és mi nem az? Hogy lehet-e a vallásos fundamentalizmus jó? És véleményt arról, hogy ki miben kompetens, ki hol szúrta el, és hol a határ? Utóbbi talán a legnehezebb, mert hogy jövök én ahhoz, hogy ezt megmondjam? Most mondhatnád, hogy haver, rilex, ez az internet, erre való, hogy akár névtelenül is bármikor megválaszolhasd ezt a kérdést, még szakértelem se kell hozzá, sőt, meg sem kell kérdezned senkit, hogy kíváncsi-e a véleményedre. Viszont azt láttam, hogy a történtek (és főleg az erről véleményt formáló írások) után hatására a zinternetnépe intenzívebb hisztirohamban tört ki, mint a katica-csoport, amikor pénteken délben bejelentik, hogy a hétfőn beígért kakaós csiga áramszünet miatt elmarad. És ugyanez az internetnépe már épp kezd magához térni, de azért itt-ott vannak még indulatok... Meg ugyebár ez is csak egy vélemény a sok közül.

Szóval meglátjuk, mi lesz ebből...

Szóval írok e. Amin gondolkodtam, az az, hogy hogyan fogjak hozzá. Időnként túl sok volt a megválaszolandó kérdés, aztán hirtelen egyik sem tűnt fontosnak. Aztán megint. Meg a kifogások. Ugye. Meg ez még mindig egy faithpalm-blog. Egészen mostanáig, amikor is beleszaladtam egy cikkbe, tessenek elolvasni, javaslom, kommentek nélkül, aztán tessenek visszagyünni, folyt.köv.

http://hvg.hu/velemeny/20150115_Jezus_is_Charlie_avagy_a_szolasszabadsag

A cikk jó, nekem személy szerint kifejezetten tetszett, sok tekintetben igaza van. Igaza van például abban, hogy hirtelen felindulásból nagyon kevés jó dolog született (önkritika-intermezzo: talán nem is baj, hogy ez a bejegyzés sem pár nappal a merénylet után íródott). Abban is, hogy Jézus korának nagy provokátora volt, és ez összefügg azzal, hogy ki hogyan viszonyult hozzá, és hogyan alakult, illetve végződött relatíve nem túl hosszú tanítói pályafutása. Ahogy abban is, hogy a láthatatlan ellenség, a terrorizmus nem feltétlenül igényel Charlie Hebdo-kat ahhoz, hogy félelmet, zavart keltsen, életeket vegyen el, családokat tegyen tönkre. Igaza van abban, hogy az emberiségnek igenis vannak közös értékei, amik függetlenek kell hogy legyenek (!) a vallásos (vagy éppen vallástalan) meggyőződéstől.

Viszont a bejegyzés végére nem volt meg a navégre-érzés, hogy erre vártam, végre egy értelmes megnyilvánulás, aminek van füle meg farka, teljes mértékben tudok vele azonosulni, és megmarad keresztényinek. De csak éppenhogy nem navégre. Nem éreztem ugyanis megfelelőnek ezt a párhuzamot. Most biztos azt gondolod, hogy közel 500 szó, nulla kalória, ennyi erővel a 99 léleksimogató gondolatot is olvasgathatnád. Szóval leccgó.

Miközben elmondom hogy miért nem volt szerintem megfelelő a megközelítés, megpróbálom leírni azokat a kérdéseket, amik a történtek óta megfogalmazódtak bennem, és megpróbálom megválaszolni azokat. Hogy kielégítőek lesznek-e neked ezek a válaszok, azt már úgyis eldöntötted.. :)

Jézus valóban korának nagy fenegyereke volt, majdnem akkora punk, mint Keresztelő János. Provokált, dühös volt, időnként kiosztotta az embereket, különös tekintettel arra a 11 írniolvasni nemigen tudó emberre (egyedül Máté vámos-munkakörileírásában lehettek erre vonatkozó kötelezettségek), akik aztán megalapítottak egy olyan intézményt, ami közel 2000 év óta él és virul (melynek egyébiránt én kifejezetten örülök)

Viszont ha megfigyeljük Jézusnak a környezetéhez fűződő magatartását, akkor a kereszténység egyik alapmagatartását fedezhetjük fel. Jézus mindenki felé nyitott volt, aki úgymond kívül volt a rendszeren, általában önhibáján kívül: a gyermekek, a betegek vagy a nők. Viszont aki a rendszeren belül volt, azt osztotta, számon kért rajta, provokálta, mégpedig azért, hogy jelezze: "Figyi srácok, jó az alap, nekem is tetszik, de fel lehetne ezt úgy tuningolni, hogy élhetőbb, logikusabb, ember(- és Isten)központúbb legyen!" Ne felejtsük el, Jézus zsidó volt, tehát a rendszeren belül.

Kicsit olyan ez (előre is bocsánat a prosztó párhuzamért), mint amikor édesapám észrevett cigizés közben (én meg észrevettem, hogy észrevett) jó 14 évvel ezelőtt, aztán, amikor este hazakergetett az éhség (addig nem mertem), akkor vártam a pofont és/vagy a veszekedést, de ő csak nagyon szomorú arccal megkért, hogy ne tegyem, ne szokjak rá, mert tudja hogy milyen ez. Az öreg azóta is erős dohányos, és éreztem a szavak súlyát és hitelességét. Kevésbé autentikus, ám annál dühítőbb (értsd: most nem sorolom fel, milyen válogatott kínzásoknak vetném alá, de sajnos a magyar nyelvben a szalonképesség határain belül nincs erre megfelelő szó. sem több szóból álló kifejezés.), amikor egy nem dohányos kezd el észosztani arról, hogy mennyire gáz is ez, tisztára egészségtelen, vagy az advanced level, amikor az akaraterőről kezd el rögtönzött akadémiai székfoglalót tartani. Tényleg nincsenek erre szavak... Fuhh.. (értsd: édesapám lelkiismereti ráhatásai nem jártak sikerrel. sajnos.). Na.

Kanyarodjunk vissza. Teccikmárérteni? Amiben Jézus kompetens volt, abban Hebdó Karcsiék MARHÁRA NEM! És itt most nem arról van szó, hogy megtehetik-e vagy sem. Van választásuk, mindenkinek van. Itt nem is arról van szó, hogy jogot formálhatsz-e valamire, vagy sem. Igen, jogod van a szólásszabadsághoz, sőt, ahhoz is hogy felháborodj, ha valaki nem tartja tiszteletben a te szabad "vallási érzékenységet nem tisztelés - gyakorlása" iránti jogodat (na ez már majdnem olyan bonyolult, mint egy brazil szappanopera rokoni szálai). De mi is a szabadság?

Úgy gondolom hogy a szabadság nem egy törvénybiztosította jog, de nem is egy (az utóbbi időben - paradox módon - Európában erőltetett) állapot. A szabadság egy képesség. Olyan képesség, mint a beszéd, a hallás, a járás, az írás, a hit vagy a szeretet képessége. Képesség, amely képesít. Nem korlátok nélküliségre. Pontosan tudod, hogy totális szabadság nem létezik. Sem fizikailag, sem pszichikailag, sem kulturálisan, sem sehogy. A szabadság egyrészt arra képesít, hogy dönthess, és nyilván döntéseid határozzák meg a tetteidet. Másrészt arra képesít, hogy a tetteid okozója tényleg te magad legyél, így ellenőrizheted azokat, és felelősséget vállalva értük! Az igazi szabadság felismeri hogy a döntéseknek következménye van, és ránk is visszahatnak, meghatározva akár a választási lehetőségeinket a következő körben. Szóval ha te azt választod, hogy mész kirámolni a helyi kisboltot, akkor azzal a későbbiekben jelentősen leszűkíted a szabadságod játszóterét. A szabadság végez önmagával! Na itt van a kutya (egy része) elásva. Épp a szabadság(?) fellegvárának(?) számító(?) Franciaországban nem tudják, mi a szabadság? A liberalizmus és a tolerancia legnagyobb védelmezői épp azt ölik meg szépenlassanmódszeresen, amit a legjobban védenek? (jegyzem, ez utóbbinak én marhára örülök, de neked nem kell)

Valóban, vannak az emberiségnek közös értékei, de fontos megjegyezni, hogy vannak nem közös értékek is. Van nagyon sok minden, ami összeköt, de sok mindenben különbözünk is. És sem karikatúrákkal, sem a tolerancia mindenhatóságának hirdetésével, sem mindenféle globális etika megalkotására irányuló kísérletekkel nem lehet kierőszakolni ezeknek a különbségeknek az eltörlését, de még csak azt sem, hogy bizonyos emberek szemet hunyjanak ezek fölött.

És végül hadd hívjam fel mindenki figyelmét a kereszténység és az iszlám közötti egyik legalapvetőbb különbségre, ami szerintem sok kérdésre válasz lehet (még ha nem tetszik, attól még lehetséges válasz :P ).

Az iszlám lényege az engedelmesség (iszlám = belenyugvás Allah akaratába). Az engedelmesség, ami próbál feltétlen lenni. Ami nem köt kompromisszumot. Amit zavar, hogyha zavar téged. Ami rádrobbantja a házat, ha nevetség tárgyává teszed.

A kereszténység lényege a szeretet. A szeretet, ami próbál feltétlen lenni. Ami türelmes. Ami nem fuvalkodik fel, és nem szűnik meg soha (lásd Pál apostol I. Korintusi levele 13, 4-8a). Ami megérteni akar, ha zavar téged. Ami magába néz, és elgondolkodik, ha nevetség tárgyává teszed.

Én keresztényként úgy akarok/próbálok élni, hogy az életem ne támadási felület legyen, hanem példa. És hogy ha támadának, akkor sem visszavágjak, hanem inkább megértsem a világot, és próbáljam meg - Böjte Csaba szavaival élve - kiszeretni belőle a jót. Úgy gondolom, ha valaki tud imádkozni azokért, akik gyűlölik, aki tud szívből megbocsátani azoknak, akik támadják, aki tud türelmes lenni azokkal, akik nem értik meg, az nem beszari, vagy visszahúzódó ember. Épp ellenkezőleg. Hihetetlen lelkiereje van. Az is bátorság, ha meg merünk tenni valamit (életünk odaadása egy eszméért), de az is bátorság, ha nem teszünk meg valamit.

Ja, és muszlim-keresztény párbeszéd? Na ne röhögtess, esélytelen. A párbeszéd mindig kölcsönös. De van egy javaslatom: Hagyjuk egymást békén! Mi is őket, ők is minket! Komolyan. Mert megtehetjük, hogy így dönthetünk.